TEVÉKENYSÉGEK SZERINT
Cégünk 1994-ben alakult meg, majd egy 2001-es szervezeti változást követően 2003-tól a jelenlegi management vezetésével működik. Fő tevékenységünk üzleti- és közönségrendezvények teljes körű technikai kiszolgálása, úgy, mint hang-, fény-, vetítés-, színpad- és kommunikációs technika. 2005-től kereskedelmi tevékenységet is folytatunk, melyet a ROBE márka forgalmazásával kezdtünk meg. Kereskedelmi üzletágunk 2011-től különálló arculattal rendelkezik, és a COLOSSAL Trading nevet viseli.
A mindennapos teendőinket 9 fős iroda, és 10 fős raktár személyzettel látjuk el.
Fontosnak tartjuk, hogy koordinátoraink, technikusaink, alvállalkozóink a rendezvényen minden téren maximálisan megfeleljenek az elvárásoknak, amelyek tartalmazzák mind az előzetes, mind a helyszínen történő munkafolyamatokat, a viselkedési, öltözködési és nyelvismereti követelményeket.
Kreatív és innovatív koncepcióinkkal, megoldásainkkal már a rendezvény összeállításánál hasznos ötleteket, beépíthető elemeket ajánlunk, elősegítve ügyfeleinket, hogy minél változatosabb, egyedibb legyen az esemény.
A megfelelő szakmai tudással és tapasztalattal rendelkező munkatársaink az ajánlatkéréstől a számlázásig nyomon kísérik a rendezvény menetét, meggyorsítva ezzel az esetlegesen felmerülő kérdések megválaszolását, problémák megoldását.